19

Hellóó...Tegnap véletlenül rosszul írtam a fejezet számot, de aztán sikeresen kijavítottam :D én már csak ilyen vagyok :P remélem ebben a részben Louis személyisége már tetszeni fog xD Komiiit

Louis Tomlinson állt előttem teljes életnagyságban. Épp úgy mint én Őt is meglepetésként érte a dolog, hogy velem találta szembe magát. De hát mit várt, hisz itt lakok, azt hitte majd Alexis nyitja ki neki az ajtót vagy mi. Mindezek ellenére boldogsággal öntött el a tudat, hogy láthatom. Van egy olyan sejtésem, hogy mostanában gyakrabban fog nálunk feltűnni Zayn miatt. Már megérte, hogy meghívtam magunkhoz mivel így Louist is láthatom.

- Hát Te? – kérdeztem egy kicsit sem kedvesen. Elvileg most rosszban vagyunk egymással.

- Tudtommal nálatok van a haverom. – mondta Ő is épp olyan bunkón mint én. Izgis beszélgetés mondhatom. Egyáltalán miért kell neki annyira fenn hordania az orrát? Miért nem lehet Ő is olyan normális mint Liam, Harry vagy Niall? Velük akár miről el tudok beszélgetni és soha nem veszekedéssel végződik.

- Én meg már azt hittem, hogy elfelejtetted Alexis házát. – gúnyolódtam mire Ő csak vissza grimaszolt és zsebre tette a kezét.

- Szóval beengedsz? – kérdezte egy fokkal normálisabban. Tényleg hisz be is kéne engednem mivel szegénykém jéggé van fagyva. Mondjuk szerintem rá fért volna még egy fél óra a hóesésben.

- Jah, persze. – kaptam észhez és utat engedtem neki majd mikor elment mellettem bele szippanthattam bódító illatába amitől kissé elszédültem és a szívem hevesebben kezdett el verni.

Böktem a fejemmel, hogy kövessen ő pedig követte az utasításomat majd néhány másodperc múlva már Zayn mellett terpeszkedett a kanapén közben pedig mind ketten sütit ettek és arról beszélgettek, hogy miket kaptak ajándékba.

Akkor jutott az eszembe, hogy át kell vinnem Liam ajándékát is. Minden évben vagy Ő jön át hozzánk vagy én megyek hozzájuk. Hát most az utóbbi van ugyanis alig várom, hogy meglássa amit vettem neki. Hosszú gondolkodás után úgy döntöttem, hogy ebben az évben azt kapja amire mindig is vágyott. Ami történetesen egy teknős volt. Liam mindig is élt-halt értük csak soha nem volt mersze venni mert félt, hogy esetleg megdögölne neki. Én pedig úgy gondoltam, hogy most ez a tökéleteses ajándék számára mivel mindenki felett szeret apáskodni. Hát most lesz egy háziállata akivel azt csinálhat amit akar.

- Ne csak én beszéljek. – Zayn hangja hozott vissza a mélázásomból és csodálkozva néztem rá ugyanis épp engem és Louist nézett. Tuti, hogy nem fogok beszélni vele. Addig nem amíg ő nem. – Nem azt mondtátok, hogy jóban vagytok?

- Igen jóban voltunk addig amíg egyesek nem neveztek hazugnak. – kulcsoltam össze a kezem és hátra dőltem a fotelba majd elkezdtem a térdem bámulni. Ezzel Louisra céloztam egyébként.

- Mert az is vagy. – vágta rá Louis dühösen. – Nem én mondtam mindenkinek azt, hogy csak barátok vagyunk Liammel. – közben pedig az én hangomat utánozta amit szörnyen rosszul csinált viszont vicces volt. – Aztán meg titokban járnak…

- Járnak? Mégis kik?- kerekedett el Zayn szeme.

- Hát Beverly és Liam. – világosította fel Louis barátját akiből egyszerre tört fel a röhögés és a térdét ütögette.

- Még, hogy járnak. –röhögte és nem tudta abba hagyni. – Haver Te valamit szörnyen félre értettél. – prüszkölt és próbált megnyugodni.

- De csókolóztak…- érvelt Louis én pedig csak csendben hallgattam, hogy mi fog ebből az egészből kisülni.

- Te már mennyi csajjal smároltál mégsem jártál velük. – Zayn végre megnyugodott. Louis töprengő arcot vágott majd néhány pillanat múlva sokkal jobb színben lett. Úgy látszik Zaynek végre elhitte.

- Én mondtam. – válaszoltam egyszerűen majd felálltam és elkezdtem felvenni a kabátom meg a csizmám és mikor kész lettem felvettem a fa alól Liam ajándék, de azért közben bele néztem, nehogy holtan adjam át a teknőst. – Majd jövök. – szóltam anyáéknak és kiléptem a jéghideg levegőre.

Elég lassan ment a járás ugyanis az utak csúszták ráadásul még hatalmas pelyhekben a hó is hullott. Imádtam ezt az időd. Ilyenkor olyan szép minden és képes lennék egész nap a havat bámulni a meleg szobám ablakából.

Mikor megérkeztem a házukhoz úgy néztem ki mint egy hóember. De komolyan, tiszta hó voltam majd víz lettem. Jéggé fagyva kopogtam be majd néhány pillanat múlva megjelent az ajtóban Mr. Payne.

- Szervusz Beverly. Már vártunk. – mosolygott rám barátságosan majd beinvitált a jó meleg házukba ahol rögtön megcsapott Mrs.Payne karácsonyi palacsintájának a szaga. Ugyani Ő minden évben Karácsonykor palacsinta tortát készít mivel Liamnek az a kedvence és ilyenkor képes lenne egész nap csak azt enni. – Az ebédlőben vannak . – adta a tanácsot és mikor megszabadultam a vizes cuccaimtól vigyorogva léptem be a helységbe ahol Liam, Nicola és Ruth épp az ajándékok kicsomagolásával volt elfoglalva. Ez miatt a szoba tele volt széttépett papírokkal és dobozokkal.

- Már azt hittem soha nem érsz ide. – állított nekem Liam mosolyogva majd lenyomott a kanapéra és ő is leült mellém, de kezében már ott pihent egy eléggé nagy doboz. Úgy látszik ebben az évben Ő is kitett magáért.

- Tudod együtt mint szoktuk. – emlékeztettem a mi kis hagyományunkra.

Ugyanis kettőnk között az volt a szokás, hogy egyszerre adtuk át az ajándékot és egyszerre is csomagoltuk ki mivel így ugyan abban a pillanatban lepődtünk meg mind ketten.

- Hagyomány. – forgatta meg a szemét vigyorogva. – Hát akkor Boldog Karácsonyt Bev. –mondta kedvesen és nyújtotta a dobozt.

- Neked is Boldog Karácsonyt Liam. – vigyorogtam és én is átadtam neki az én ajándékomat majd egyszerre kezdtük el bontani.

Majd mind kettőnk szeme egyszerre kerekedett el.

- Teknős? – kérdeztük egyszerre és meglepetten néztünk egymásra majd mind kettőnk tenyerén ott mászkált egy apró lény.

Életemben nem örültem még ennyire semminek. Nagyon picike volt és ahogy mászkált a tenyerem csikizte azt amitől vigyorogtam. Olyan vicces érzés volt. Képes lettem volna megzabálni annyira aranyos volt. Alapjába véve én minden állatot szeretek, csak anya eddig soha nem engedte meg mivel Sam még kicsi és attól féltünk, hogy esetleg elengedi vagy megöli. Viszont ehhez nem fog hozzá férni mert esküszöm kulcsra zárom a szobám ajtaját.

Ránéztem Liamra aki épp úgy vigyorgott mint én és boldogan fogdosta az aprócska teknősét. Ezt nem hiszem el, hogy mind ketten ugyan azt vettük egymásnak. Pedig senkinek nem mondtam, hogy mit fogok venni neki.

- Ez aztán a véletlen. –mosolyogta Ruth és közelebb jött, hogy jobban szemügyre vehesse a teknősöket. Hát igen tényleg véletlen, de jó véletlen.

- Elmondtátok egymásnak vagy valakinek?- kérdezte Nicola mi pedig csak a fejünket csóváltuk. – Akkor tényleg egymás lelki társai vagytok. – valami nagy tetszhetett neki mivel csak akkor szokott így vigyorogni.

- Imádlak, de tényleg. – néztem rá hálásan Liamre aki mint mostanában mindig elvörösödött. De már meg sem lepődtem rajta.

- Én még annál is jobban. – ellenkezett mire csak vállat vontam. – Amúgy a tied csaj. – mutatott a teknősömre aki most egy helyben állt.

- A tied meg fiú. – mondtam és az övére böktem. – Ki kell találni nekik valamilyen nevet. – gondolkoztam.

- A lányok az elsőbbség. –mondta úri ember módjára én pedig hátra dőltem és elkezdtem töprengeni.

Rengeteg állat név van ami tetszik, de neki valami különlegeset szeretnék mivel Ő is az. Hisz a legjobb barátomtól kaptam.

- Lilo. – válaszoltam néhány perc múlva és felnéztem közben pedig Liam reakcióját néztem. Gondoltam jobb lesz ha elmagyarázom honnan jött az ötlet. - Li mint Liam és Lo mint Louis. – magyaráztam nemes egyszerűséggel az Ő száján pedig megjelent egy aprócska mosoly. Életemben a két legfontosabb személy. – Most Te.

- Archimédesz. – mondta egyszerűen, de közben azért kihúzta magát. Elég fura név.

- Ez meg honnan jött? – kérdezte lenézően Ruth. Tényleg elég különleges név. De ha neki egyszer ez tetszik akkor senkinek nincs hozzá joga bele szólni.

- Nos legelőször történelmet tanultunk együtt Bevvel és pont Archimédesz volt a tananyag. Utána pedig lefordult a lépcsőnkről és beszakadt a feje. – emlékezett vissza vigyorogva arra az esetre ami még általánosban történt.

Így vissza gondolva már tényleg vicces, de akkor Ő is épp úgy meg volt rémülve mint én. A saját lábamba akadtam el szokás szerint és tíz lépcsőfokot zuhantam majd beszakadt a homlokom. Mikor össze lett varrva, Liam állandóan Harry Potternek csúfolt mivel olyan volt a homlokom mintha nekem is sebhelyem lenne.

- Így már érthető. – vont vállat Nicola.

Késő délután indultam el csak haza fele. Épp a cipőmet vettem mikor meghallottam Ruth és Nicola hangját a konyhában. Én tényleg nem akartam hallgatózni, de ha egyszer nem jött rám a cipőm.

- Láttad már milyen édesek voltak mikor megtudták, hogy mind ketten teknőst vettek? – kérdezte Nicola olyan nyálas hangon.

- És, hogy egymásról nevezték el. – tette hozzá Ruth is én pedig nem értettem, hogy mi ezen annyira aranyos. 

- Olyan édesek együtt. Fogalmam sincs, hogy végre mikor jönnek rá, hogy Ők egymásnak lettek teremtve. – kis híján befordultam az ajtón mikor ezt meghallottam. Ezt nem hiszem el már Ruth és Nicola is össze akar hozni Liammel. Mi ez az őrültség, hogy összeillünk.

- Ha így folytassák soha. Kergetik csak egymást, nemhogy nyitott szemmel járnának.

- Nem veszik észre a jeleket. – mégis milyen jeleket nem veszünk észre? Én semmit nem vettem észre. Ez már kezd félelmetessé válni.

- Én azért szurkolok nekik. – vont vállat Nicola. – Beverly igazán boldoggá tudná tenni Liamet.

- Majd mindennek eljön a maga ideje. – tette hozzá Ruth én pedig jobbnak láttam ha gyorsan lelépek. Hisz már így is sok olyat hallottam amit nem kellett volna…

18

Hellló. Itt a napi rész. Nincs sok hozzá fűzni valóm mivel eléggé unalmas lett szerintem. Viszont aranyos :D És ismét kapott a blog egy díjat xD Komizni ér.

Beverly Martinez

Örömmel tölt el az a tudat, hogy Liammel újra minden rendben. Sokkal jobb így, hogy tisztáztuk a helyzetet és bevallom őszintén megnyugodtam. Amíg nem járt suliba azon járt folyton az eszem, hogy mi van akkor ha tényleg többet érez irántam puszta barátságnál. Tudtom hülyeség, de abban a pillanatban mikor másodszor megcsókolt nekem az jött le. Szerencsémre tévedtem mivel saját maga bevallotta, hogy csak puszta fellángolás volt ami a tiniknél gyakori.

Azonban azt a csókot akkor sem tudom kiverni a fejemből. Ami nem is csoda, hisz minden lánynak emléket hagy az első csók úgy ahogy nekem is. Mondjuk én az első csókomat nem éppen Liammel képzeltem el, de már mindegy. Túl vagyok rajta és kész. És be kell, hogy valljam titkon még élveztem is. De ez már csak mellékes mivel úgysem fog még egyszer előfordulni ha rajtam múlik.

A karácsonyi szünetig már csak egy hét volt hátra. Szerencsére már nem tanultunk mivel a tanárok is elnézőek voltak. Szinte egész nap csak unatkoztunk.

Szerdán Anne megtartotta az év utolsó médiaszakkörét és meglepetésemre óra után beszélni szeretett volna velem. Tudtam, hogy a könyvemről fog kérdezősködni amit én még mindig nem kezdtem el.

- Szóval, hogy állsz a könyvel?- nézett rám csillogó tekintettel én pedig nagyon elesettnek éreztem magam. Gyűlöltem hazudni.

- Hát elég jól. – mondtam csendesen közben pedig reménykedtem, hogy nem fog kérdezősködni róla.

- Remek. –csapta össze a kezét boldogan. – Ashley már meg is mutatta az eddigi anyagát és nagyon jó lett neki. Ha gondolod szünet után a Te művedet is átnézem. – ajánlkozott .

- Az szuper lenne. – bólogattam majd sarkon fordultam és elindultam a szekrények felé. Remek most mit fogok csinálni? Két hét alatt nem tudok megírni egy könyvet. Ráadásul még ötletem sincs, hogy miről írjak. Van egy olyan érzésem, hogy égés lesz. Bánom már, hogy jelentkeztem.

Azonban mikor a szekrényemhez értem volna annyira elbambultam, hogy nem figyeltem és egyenesen neki mentem Louisnak. Mikor felnéztem rá, fagyosan nézett le rám ami nagyon rosszul esett.

Észre vettem, hogy a csókos incidens óta úgy csinál mintha nem is léteznék Nem tudom, hogy most ennek örülnöm kellene amiért bevált a tervem és féltékennyé tettem, vagy sírjak amiért megutált.

- Szia. – köszöntem barátságosan Ő pedig köszönés helyet csak megrándította a vállát. – Rég beszéltünk. – próbáltam kedvesen viselkedni vele. Nem sok sikerrel.

- Hazudósakkal nem állok szóba. – válaszolta mogorván majd hátrébb lépett, mivel eddig eléggé közel voltunk egymáshoz.

Szíven ütöttek a szavai. Mégis miért tart engem hazugnak? Hisz soha nem bántottam és mindig az igazat mondtam neki. Miért kell neki folyton megbántania ennyire? Ő miatta már nem egy éjjelt végig bőgtem. Legalább ha tudnám, hogy volt miért, de így, hogy szinte mindig bunkó velem.

- Miért vagyok én hazug?- szögeztem neki a kérdést és felhúztam a szemöldökömet. Nem gyengülhetek meg mert akkor azt fogja hinni, hogy egy hisztis csaj vagyok aki mindenen bőg. Pedig nem vagyok az.

- Még hülyének is akarsz nézni? – vonta fel a szemöldökét. Oké most már semmit nem értettem. Mindenki meghülyült körülöttem.

- Figyelj Louis fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. Esetleg ha elmagyaráznád talán könnyebb lenne. – mondtam magabiztosan.

- Szemembe hazudtál Ly. – fakadt ki majd kétségbeesetten folytatta ami nála eléggé furcsa jelenség volt. – Azt mondtad Te és Liam csak barátok vagytok. – szóval itt van a kutya elásva. Szóval tényleg féltékeny lett. Louis Tomlinson féltékeny lett Liamre. Ezt nem hiszem el, bevált a tervem.

- Mert azok is vagyunk. – válaszoltam nemes egyszerűséggel.

- Láttalak csókolózni vele az udvaron. – ellenkezett.

- Félre…

- Nem vagyok kíváncsi a hazudozásaidra. – fojtotta belém a szót majd tovább folytatta. – Azt hittem, hogy megbízhatok benned mivel te más vagy. Úgy látszik tévedtem. – mondta komoran majd sarkon fordult és magamra hagyott.

Gratulálok Beverly ezt megint jól megcsináltad. Nem csak féltékennyé tetted hanem még meg is utált pedig bízott benned. Kezdem azt hinni, hogy én és Louis soha nem fogunk egy párt alkotni amíg én mindig mindent el fogok szúrni.

•••

Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy kiszállok a versenyből. Nem fogom megírni azt az ostoba könyvet inkább feladom. Tudom gyáva vagyok, de egyszerűen nincs ihletem. Már hetek óta nem írtam semmit és még csak nem is hiányzik.

Így aztán Csütörtökön úgy döntettem, hogy felmegyek az igazgatóhoz és megkérem, hogy csináljon valamit.

Mint mindig amikor oda megyek szorongás fogott el. Pedig most nem azért mentem mert valami rosszat csináltam vagy beszóltam az egyik tanáromnak.

Ám amikor az ismerős ajtóhoz értem az résnyire nyitva volt és tisztán hallottam a szobában jelenlévők beszélgetését.

- Sajnálom Zayn, de idén nem maradhatsz az iskolában. – Mr. Johnsos hangja lágy és kedves volt, de tele volt szomorúsággal. Jobban bekukucskáltam és észre vettem, hogy az igazgatóval szemben Zayn Malik foglal helyet.

- De igazgató úr, tudja, hogy én nem mehetek haza. – szólalt meg csendesen Zayn. Mi az, hogy nem mehet haza. Várjunk csak Ő minden évben az ünnepeket itt tölti.

- Tudom, de ebben az évben senki nem marad a kollégiumban ezért neked is el kell hagynod. – magyarázta az én szívem pedig majd meghasadt. Mindig is tudtam, hogy Zaynek nehéz élete van, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyire.

- Akkor mi lesz? A szüleim nem fognak tudni haza vinni, rokonaim pedig nincsenek akikhez mehetnék. – mondta halkan szinte már síri hangon.

- Tudom édes fiam, de valamit ki kell találni. Hisz mégis csak Karácsony van. – mondta Mr.Johnoson olyan hangnemben amit én eddig még soha nem hallottam tőle.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve bekopogtam majd bementem a helységbe ahol mind a ketten riadtan néztek rám.

- Elnézést a bunkóságomért, de mindent hallottam. – mondtam komoran majd levágódtam Zayn mellé egy székre mire Ő teljesen elfehéredett.

- Hallgatóztál?- förmedt rám én pedig csak vállat vontam.

- Minek köszönhetem a látogatásodat Miss. Martinez. Melyik tanár küldött ismét?- nézett rám az igazgató én pedig csak legyintettem egyet.

- Nem érdekes mivel ennél sokkal fontosabb dolgot kell most megoldanunk. – mondtam keményen és rá néztem Zaynre. – Mi lenne akkor ha Zayn nálam és a családomnál töltené a szünetet? – kérdeztem mire a mellettem ülő srác csak hatalmasokat pislogott meglepetésemre. Nem csoda hisz épp most hívta meg egy lány a családjához az ünnepekre. Szerintem nagyon jó ötlet mivel én nagyon sajnálom őt és a szüleim is bele mennének.

- Beverly ez túl nagy áldozat. Egyáltalán mit szólnának a szüleid?- kérdezte az igazgató én pedig csak vállat vontam.

- Örülnének neki mivel az összes barátomat imádják. – mondtam, Zayn pedig sugárzó mosollyal rám nézett. – Mit szólsz elfogadod?- fordultam felé.

- Ha nem leszek útban. – mondta szégyenlősen én pedig csak a szemem forgattam.

- Akkor nem mondtam volna. – válaszoltam és könyörgően ránéztem Mr. Johnsonra.

- Ez esetben akkor felhívom a szüleidet és megbeszélem velük. –mondta én pedig boldogan összenéztem Zaynel.

A szüleim természetesen bele mentek így Péntek a tanítás után Zayn is velem jött haza. Hálás volt amiért segítettem rajta a szüleim pedig az összes kívánságát teljesítették mert elmondtam neki, hogy milyen rossz családi körülmények között él és nem mehet haza az ünnepekre. Ráadásul még Micát is imádta és nyoma sem volt a beképzelt énjének. Tök jól el tudtam vele beszélgetni igaz Tv nézés közben mindig veszekedtünk mivel nem volt ugyan az a ízlésünk. Képes lett volna éjjel-nappal horror filmeket nézni. Apa pedig örült, hogy van kivel meccseket néznie. Mivel eddig mindig nők vették körül és ráadásul még a sportot is gyűlöltük.

Karácsony reggelén aztán még nagyobb meglepetés ért mindenkit legfőbb a vendégünket mikor anyáék átnyújtották neki az ajándékok. Szerintem azt hitte, hogy semmit nem fog kapni mert nagyon meglepődött mikor anya átadta neki a dobozt és még két puszit is nyomott az arcára.

- Komolyan nekem is vettek ajándékot?- csodálkozott miközben a csomagját bontotta végül pedig csodálkozva fogta kezei közé a vadonatúj Nike cipőt.

- Egy kosarasnak rendes cipő kell. – mosolygott apa, Zayn pedig addigra már fel is húzta. Majd elé álltam és én is átnyújtottam az én ajándékomat, de Ő gyorsabb volt nálam és a kezembe nyomta.

Meglepődtem mivel nem hittem volna, hogy tőle kapok valamit. Mohón nyitottam ki a kicsi dobozt majd majdnem elbőgtem magam mikor a kezem közt foghattam a Jonas Brothers egyik olyan CD-jét amit soha nem tudtam megszerezni.

- Ezt meg honnan szerezted meg? – néztem rá csodálkozva majd megöleltem. –Egyáltalán honnan tudtad, hogy szeretem?

- Hisz a szobád fala velük van kitapétázva. – vigyorgott én pedig csak vállba ütöttem.

- De ezt a lemezt senki nem tudta megszerezni. – ellenkeztem mire ő csak kihúzta magát.

- Tudod jók a kapcsolataim. – kacsintott egyet majd nehogy véletlenül elszálljon a kezébe nyomtam az én ajándékomat is ami egy kosaras mez volt és rá volt írva a hátuljára, hogy Zayn Malik. Ennyit megérdemel ha már egyszer a szüleitől semmit nem kap.

- Egy csúcs. Tényleg nagyon szépen köszönöm mivel ennyi ajándékot még életemben nem kaptam. – nézett ránk háláson anya pedig a könnyeivel küszködött. Szerintem el is bőgte volna magát ha abban a pillanatban nem csengettek volna az ajtón.

Jobbnak láttam ha lelépek és én nyitom ki mivel nem volt kedvem azt nézni ahogy anya sír. Így aztán gyorsan oda szaladtam és vigyorogva nyitottam ki, de mikor megláttam a jövevényt az arcomra fagyott a mosoly…

17

Sziasztok! Ez a rész egészében Liam szemszögéből íródott. Szerintem nem okozok vele sokatoknak nagy meglepetést. Gondoltam kell egy ilyen rész is. Remélem tetszeni fog :D Komiiii

Liam Payne

Azt hiszem most tettem tönkre egy hat éves barátságot. Ez van! Ez ellen sajnos már semmit nem tudok tenni. Ostoba ötlet volt, de egyszerűen már nem tudtam türtőztetni magam. Egyszerűen csak kikívánkoztak belőlem az elfojtott érzésem. Nem tudtam kordában tartani magam és azt vettem észre, hogy a kezeim vékonyka derekán pihennek még nyelvem utat tör a szájában.

Isten, hogy én mióta vártam már ezt a pillanatot. Hányszor elképzeltem már, hogy milyen lehet a kezem közt tartani vagy csókolni puha ajkait…

De olyankor mindig az eszembe jutott, hogy Ő Louis Tommlinsont szereti. És mindig is Őt fogja. Én csak a legjobb barátja maradok örökké és soha nem fog úgy érezni irántam mint ahogy én érzek iránta már hosszú éve.

Gondolom most mindenkinél kivertem a biztosítékot, nem csoda mivel még én is meglepődtem merészségemen. Hisz valljuk be őszintén már hat éve el tudtam titkolni és soha senkinek nem tűnt fel, hogy titkon szerelmes vagyok Beverlybe.

Mert szerelmes vagyok még ha nehéz bevallanom is. Ezzel alapjában véve semmi gond nem lenne, hisz már 17 éves vagyok szóval normális meg minden. Meg aztán már nagyon rám férne ha valakinek naponta elmondhatnám azt, hogy mennyire szeretem meg ölelgethetném egész nap.

Csak hát én Liam vagyok akinek az élete mindig balul sül el. Ott van a családom akik azt hiszik, hogy híres kosaras válik belőlem pedig eddig még egyszer sem láttak játszani és remélem nem is fognak, mivel nem akarom , hogy hiú reményeket fűzzenek egy olyan dologba ami nem fog megvalósulni. Mivel nem fog megvalósulni, hogy én kosaras leszek. Amíg van gitárom és zongorám addig belőlem kosaras nem lesz. Még ha életem végéig hazudnom is kell nekik akkor sem fogok a Sport Akadémiára járni. Soha. Azzal csak tönkre tenném az életemet és feladnám az álmaimat. Azt már nem ezt az álmomat nem fogom elengedni ha már a legfontosabbat elengedtem. Vagyis még akár mi történhet, hisz képes voltam megcsókolni.

És tessék már megint rajta jár az eszem. Kezdek bedilizni azt hiszem. Ez nem normális állapot, hogy a legjobb barátom után csorgatom a nyálam pedig még azt is tudom, hogy semmi esélyem nincs nála.

Egyáltalán, hogy voltam képes már 10 évesen belé szeretni? Hisz kölyök voltam még és mégis tisztára zavarban voltam mikor először beszélgettem vele. Az a svéd akcentus azok a gyönyörű zöld szemek. Egy pillanat alatt a szívembe lopta magát.

És ez az érzés csak még erősseb lett az évek során. Talán azért mert mind ketten felnőttünk és én már úgy néztem rá mint egy lányra akivel el tudom képzelni a jövőm.

Az én szemembe nem csak a legjobb barát szerepét töltötte be hanem egyben a szerelmet is.

Mindig kerestem az olyan helyzeteket amikor kettesben lehettem vele. Mikor még kisebb voltam nem voltam annyira tisztában az érzéseimmel szóval örültem neki ha elmentünk moziba vagy fagyizni. Örültem neki, hogy mellettem sétál és mindig megnevetett vagy hülyéskedett és néha véletlenül még hozzám is ért. Akkor még azt hittem, hogy csak hirtelen fellángolás ez az egész . Most már tudom, hogy tévedtem.

Azonban ettől az évtől minden megváltozott. Minél többet beszélt Tomlinsonról én pedig kezdtem minél jobban háttérbe szorulni. Alig voltunk kettesben és mikor vele voltam akkor is mindig róla beszélt. Gyűlöltem azokat a pillanatokat és próbáltam elvenni a kedvét a sráctól. Sikertelenül. Teljesen elvette az eszét én pedig csak tehetetlenül nézem.

Végül pedig elhatároztam magam, hogy amikor csak tudok vele leszek. Itt jött képbe a korrepetálás meg aztán megszületett az húga amire szívesen vigyáztam és ő is szívesen volt velem.

Tökéletesen ment minden és már azon voltam, hogy bevallom neki az érzéseimet amikor megint képbe jött Louis.

Tudtam, hogy miatta szomorú csak nem mondja el. Mérges voltam rá mert tudom, hogy csak kihasználja, csak ezt nem veszi észre.

És akkor megtörtént. Gyorsan elhadarta, hogy féltékennyé akarja tenni majd megfogta a galléromat és éppen, hogy csak éreztem a száját majd gyorsan elhúzódott és rögtön Tomlinsot nézte majd rám nézett vidáman.

De nekem nem volt elég. Annyi év elfojtott érzelem kikívánkozott belőlem. A derekára tettem a kezem majd megcsókoltam, de nem úgy ahogy Ő tette. Nem én bele tettem az érzéseimet és reménykedtem benne, hogy észreveszi mi is történik valójában körülötte. Hogy a legjobb barátja már a találkozásuk óta fülig szerelmes belé.

És nem így lett. Rémülten nézett rám és nem tudta hova tenni a helyzetet. Akkor jöttem rá, hogy semmi esélyem nincs nála és talán elvesztettem Őt örökre.

Gyáván megfutamodtam és azóta ki sem mozdulok a szobámból. Naponta hív, de nem veszem fel. Csak Harryvel és Niallel beszélek. Még szerencse, hogy tényleg beteg lettem mert így van mire fognom, hogy nem veszem fel a telefont. Pedig tudom, hogy sokáig nem bujkálhatok előle.

- Mond Liam véletlenül nem történt valami az utóbbi időben amiről esetleg szeretnél beszélni? – Nicola órák hosszat az ágyamon ült és próbált kihúzni belőlem valamit. Van egy olyan sejtésem, hogy Ő és Ruth mindig is tudta, hogy valamit érzek Bev iránt.

- Mégis mi történt volna?- tetettem az értetlent közben pedig lesütöttem a szemem.

- Tudod ha beteg voltál Beverly állandóan itt volt és hozta a leckét meg ilyenek. Viszont most meg még egyszer sem volt itt. – mindig is furfangos volt a gondolkozása és az Ő eszén csak nagy nehezen lehetett túljárni. – Összevesztetek ?

- Öh nem…csak nem akarom, hogy elkapja tőlem . – hazudtam nagy nehezen mire Ő csak az arcomat nézte. Tudja nagyon jól, hogy nem ez az igazság. Szerencsémre pont akkor kopogtattak az ajtón majd néhány másodperc múlva megjelent Harry. Elég dühös volt valami miatt. Felültem fekvő helyzetemből, Nicola pedig felállt és Harry ült le a helyére.

- Jobban vagy már? – kérdezte na nem mintha nagyon érdekelte volna, hogy mi van velem.

- Hát a héten már tuti nem megyek suliba. – húztam el a számat és úgy csináltam mintha akkor tragédia lenne. Pedig nem volt az, hisz ki nem örül neki mikor lóghat a suliból ráadásul még okom is volt és simán egész nap aludhattam és filmeket bámulhattam. És még Bevvel sem kellett találkoznom.

Ám Harry csak gúnyosan felnevetett ami meglepődtem. – Mond csak Liam meddig akarod ezt eljátszani. Örökké nem bujkálhatsz előle.

- Bocs haver, de nem értelek. – mondtam és elkezdtem a takarómmal játszani. Igazából nagyon is értettem, de akkor sem fogom bevallani.

- Tudod azt hittem, hogy a barátok mindent elmondanak egymásnak. – mondta szemrehányóan én pedig csak lesütöttem a szemem. – Ezek szerint tévedtem.

- Neked lenne merszed bevallani azt, hogy bele zúgtál a legjobb barátnődbe? – tört ki belőlem a kérdés az Ő arca pedig megenyhült. Igazából nem érdekel, hogy megtudta. Megbízok benne szóval lesz ami lesz.

- Tudtam, tudtam. – szajkózta mire én hozzá vágtam egy párnát dühösen.

- Pofa be és ajánlom, hogy ne járjon el a szád mert…mert. – mutogattam rá az újammal közben fenyegettem. – Mert én esküszöm, hogy kinyírlak. – fejeztem be Ő pedig hangosan felnevetett.

- Akkor már eddig is eljárt volna. – vont vállat önelégülten. – Egyébként mióta érzel máshogy Beverly iránt?- remek ez olyan tipikus Harrys kérdés.

- Komolyan kell rá válaszolnom?- húztam fel a szemöldökömet kérdően. – Már bocs, de nem vagyunk csajok, hogy kibeszéljük a pasis ügyeinket.

- Igazad van. – bólintott rá komolyan. – Egyébként ma átjön. – mondta mire én kis híján lefordultam az ágyamról.

- Mégis miért jön ide?- kezdtem el aggodalmaskodni.

- Egyszer úgyis el kell vele beszélgetned. – tanácsolta Harry amiben sajnos igaza volt. – Én a te helyedben bevallanám neki, hogy mit érzek.

- Te meg vagy húzatva?- szörnyülködtem. – Akkor oda veszne a barátságunk.

- Tőlem aztán. – vont ismét vállat majd újra kopogtattak az ajtón és meghallottam a hangját. Melegséggel töltött el, de egyben féltem is.

- Liam bent vagy?- kérdezte Bev én pedig ijedten Harryre néztem. Még nem készültem fel erre a beszélgetésre. Mi van akkor ha többet látni sem akar.

- Most mit csináljak? – néztem rá barátomra aki csak mosolygott. – Én…én nem mondhatom el neki…utálni fog abba pedig bele halok. – jajveszékeltem mint egy kislány, de Harryt nem nagyon hatott meg ugyanis felállt is kinyitotta az ajtót majd megláttam teljes életnagyságban Beverlyt. Szégyenemben az arcomig felhúztam a takarót és onnan pislogtam rá. Igazából arra számítottam, hogy gyilkos pillantásokat fog felém küldeni, de ennek az ellentétje történt mivel ugyan olyan barátságosan nézett mint szokott.

- Szia Beverly. – köszöntötte Harry majd az ajtóból vissza nézett rám és ravaszul kacsintott egyet. – Majd találkozunk. – válaszolta és azzal becsukta mögöttünk az ajtót.

Kettesben maradtunk és egyikőnk sem szólt semmit majd elindult felém és leült az ágyam szélére veszélyesen közel hozzám. Megcsapta a parfümje az orrom és ettől totál elkábultam. Csak nehogy megint hülyeséget csináljak.

- Miért nem hívtál fel, hogy beteg vagy? – kérdezte meg végül, de én nem válaszoltam csak elfordítottam a fejem. – Semmit nem tudtam rólad már napok óta. Haragszol rám vagy…

- Dehogy haragszom. – szóltam közbe keményen mire a szája sarkában megjelent egy aprócska mosoly. – Csak nem akartalak ilyen semmiséggel terhelni. – hazudtam.

- Ez nem semmiség mivel aggódtam érted. – csóválta meg a fejét. – Úgy éreztem mintha kerülnél engem. – nézett rám azokkal a gyönyörű zöld szemeivel ami ebben a pillanatba tele voltak szomorúsággal.

- Csak magam akartam lenni a történtek után ami még mindig nagy sajnálok. – újra felültem, hogy tudjak rendesen rá nézni. Jobb ha tisztázzuk a helyzetet. – Nem akartalak újra megcsókolni csak elfogott egy érzés és nem tudtam türtőztetni magam. Nem kell félned, mivel csak barátként tekintek rád. Nem vagyok szerelmes beléd és igazad van tényleg kerültelek. – ismertem be majd lehajtottam a fejem. Szörnyű érzés volt hazudni mivel ebből semmi nem volt igaz na jó a bujkálós része igen, viszont nem barátomként tekintek rá. Már nem.

- De hát miért?

- Mert azt hittem esetleg félre értetted a helyzetet és azt hiszed, hogy szerelmes vagyok beléd. – túrtam bele a hajamba majd sóhajtottam egyet.

- Nekem kell bocsánatot kérnem amiért belekevertelek egy olyan dologba amihez semmi közöd nem lett volna. – mondta szomorúan és ő is lehajtotta a fejét. Neki nem kéne szomorúnak lennie.

- Felejtsük el. – szóltam mire Ő felkapta a fejét. –Barátok?- fájt kimondanom, de legalább így mindig mellette lehetek.

- Örökké. – bólintott és meg akart ölelni, de én elhúzódtam tőle közben pedig a piros orromra mutattam vigyorogva.

Barátok a világon a legfájdalmasabb szó és én utálom…

16

Hellló ! Emberek gondoltam közlöm veletek, hogy már csak 10 rész van hátra ebből a töriből :/ Viszont már gondolkozok egy újon amiben a főszereplő Cher Lloyd lenne és persze az 1D :D csak annyit akarnék tudni h szeretitek-e a csajt mivel én imádom xD. Egyébként ez az egyik kedvenc részem :) Na mindegy azért még komiiikaat :P

Nincs más vágyam csak féltékennyé tenni Louis Tomlinsont. Egyszer az életben én akarok ránézni lenézően és gúnyos dolgot mondani a szemébe. Akarom látni a szemében a csalódottságot és a szomorúságot a megbánással.

Tiszta szívemből szeretem, de Őt ezt hidegen hagyja. Pedig tudom, hogy észrevette már, csak élvezi a helyzetet, hogy játszhat az érzéseimmel. Tudja, hogy nekem már ez is nagy szám mivel a suliban mindenkinek láthatatlan vagyok Ő pedig mint egy menő kosaras beszélget velem.

De nem fogom engedni, hogy megalázzon. Nem. Elegem van belőle, hogy mindenki egy nyominak tart akivel akár mit csinálhatnak.

Az- az idő lejárt. Louis pedig meg fogja tudni, hogy kivel kezdett ki. Már csak azt kell kitalálnom, hogy mi okozza neki a világon a legnagyobb fájdalmat.

És ezt szerintem nagyon nehéz lesz kitalálni. Ha elmondanám neki, hogy Alexis Johnson megcsalja nem érdekelné mivel nem szereti. Lehet örömet szereznék neki mivel akkor végre leszállna róla a szőkesége.

Zaynt pedig nem keverem bele semmibe. Rendes srác és tényleg a legjobb barátok. Louisnak akarok csak fájdalmat okozni nem másnak. Nekem se esne jól ha összevesznék Liammel…

Liam! Nekem eddig miért nem jutott az eszembe? Itt volt előttem a cél én mégsem gondoltam rá…

December

A karácsony szünetig már csak két hét volt hátra. Már az egész iskola ünnepi lázban égett. Louist akár hányszor megláttam a folyosón jól láthatóan kikerültem mire Ő értetlenül nézett rám. Nem hiszem el, hogy nem jut el a kis agyáig, hogy megbántott. Még ha nem is vesztünk össze, de akkor is lenézően beszélt velem. Ami nálam elég durva dolog.

Az elhatározásomról, hogy féltékennyé teszem még mindig nem hagytam le. Már csak a megfelelő időre várok. Ami sajnos nem tudom, hogy mikor fog eljönni…

•••

- Már olyan régen lógtunk együtt. – mondta szemrehányóan Liam miközben az ebédlőben ültünk. Igazat megvallva nem nagyon figyeltem rá mivel sokkal jobban érdekelt a Louis- Alexis páros. A lány épp azzal volt elfoglalva, hogy a saját kanalával etette a srácot. Ez miatt elment teljesen az étvágyam.

- Ja ez miatt ki lettünk tiltva a Nando’s-ból. – bólogatott Harry én pedig csak összehúztam a szemöldököm.

- Mégis miért letettek kitiltva? – kérdeztem Liam és Harry pedig csúnyán ránézett a mellettem ülő Niallra akinek a szája tele volt étellel.

- Ugyanis mindig Te szoktad kitalálni, hogy hova mennyünk. És mióta nem vagy hajlandó eljönni velünk sehova, Niall ötleteit szoktuk követni. Szóval akár hányszor kimentünk a Nando’s-ban kötöttünk ki. – mesélte Liam.

- Igen és a szőkeség nem tud parancsolni a gyomrának. Ugyanis felfalt egy csomó hamburgert az étterem pedig nem tudott több embert kiszolgálni miatta. – fejezte be Harry én pedig nem tudtam vissza tartani a röhögésemet. Milyen kár, hogy nem voltam velük, pedig biztos jó móka lehetett.

- Most mit csináltam volna, éhes voltam. – szabadkozott Niall mikor végre valahára lenyelte az ebédjét.

- Niall Te mindig éhes vagy. – válaszolta szem forgatva Liam.

Volt benne valami igazság . Hisz képes lenne éjjel- nappal enni és ami a legjobb nem hízik el. Őszintén megvallva én még soha nem hallottam azt a szájából, hogy tele vagyok. 

Úgy látszódik az Ír srác bekeményített mivel felhúzta az orrát majd duzzogva hátra dőlt a székén és többet egyikünkhöz sem szólt. Persze ezt az egészet csak tettette.

Szerencsére nem voltak délutáni óráink szóval elég hamar végeztünk. Szeretem az ilyen napokat mivel ilyenkor több időm jut az írásra. Lassan itt a félév vége, de én még mindig nem kezdtem el írni azt a könyvet amivel a versenyre jelentkeztem.

- Az utóbbi időben megint olyan fura vagy. – szögezte nekem Liam a mondatot miközben a könyveinket raktuk be a szekrénybe. Remek erre most mit válaszoljak? Azt, hogy féltékennyé akarom tenni Louis Tomlinsont és kell hozzá a segítséged, csak nem tudom , hogy mondjam meg neked? Mivel ilyen hülye ötlet is csak az én agyamból pattanhat ki.

- Hát tudod elég sok mindent történt az utóbbi időben. – kezdtem el mondani, de pont akkor sétált el mellettünk Louis és Alexis kézen fogva ráadásul még azt is meghallottam miről beszélgetnek.

- Hülyéskedsz a világon téged szeretlek a legjobban. Soha nem lennék képes lecserélni egy alsósra. – günnyögte Louis majd Alexis felé hajolt és szenvedélyesen megcsókolta.

A kezeim ökölbe szorultak és tudtam most jött el az én időm. Ezt már nem tudom neki megbocsájtani. Már megint a szemembe hazudott. És ez már nem az első eset.

Vállamra kaptam a táskám mikor azok ketten szétváltak és Louis pont rám nézett, de én elcsaptam a fejem és elindultam a kijárat felé.

Mikor az udvarra értem Liam pont akkor ért utol.

- Ez meg mi a franc volt? – kérdezte bunkón közben pedig lihegett a futástól. Nem messze tőlünk Zayn állt majd nem sokkal később megjelent Louis is csodák csodájára Alexis nélkül. Majd elkezdtek beszélgetni. – Bev ne kezdj el megint titkolózni mert az utálom. Szóval gyerünk nyögd ki mi bajod van . – mondta komoran, és észre vettem , hogy Louis minket néz.

Tudtam most jött el a tökéletes pillanat.

- Csókolj meg amíg Louis Tomlinson néz. – néztem a szemébe mire ő értetlenül vissza rám. Hát nem csoda mivel a legjobb barátja pont most kéri arra, hogy smárolja le. Szuper ötlet mi?

- Mi van? – kerekedett el a szeme és még pislogni sem mert.

- Csak csináld, mert féltékennyé akarom tenni. – miért kell neki ilyen érthetetlennek lennie. Bocs inkább miért kell nekem ilyen hülye ötleteimnek lennie.

- De Bev…- nem engedtem befejezni a mondatát megfogtam a kabátja gallérját majd magamhoz húztam annyira, hogy a szánk pontosan össze érjen. Éppen , hogy csak éreztem puha ajkait máris elhúzódtam és ránéztem Louisra aki csak holtsápadtan állt és nézett. Úgy látszik sikerült a tervem.

Vidáman ránéztem Liamre aki csodálkozva nézett még mindig és nem fogta fel, hogy mit csináltunk, de mikor szólásra nyitottam volna a számat két kezét a derekamra csúsztatta, magához húzott és ismét megcsókolt. De nem úgy mint az előbb. Sokkal magabiztosabb volt és nyelve puhatolózva próbált áttörni a számba.

Megrémültem, de nagyon. Ez nem olyan csók volt mint amit én adtam neki és sokkal inkább tele volt érzésekkel. Éreztem jéghideg leheletét amitől megborzongtam úgy ahogy az érintésétől is.

Ez így nem jó Ő a barátom és nem érzek iránta semmit. Magamhoz tértem a sokk hatása miatt és rögtön elhúzódtam tőle majd riadtan ránéztem.

-  Te meg mit csináltál? – kérdeztem idegesen mire teljesen elvörösödött és csalódottan a szemem közé nézett.

- Sajnálom. – nyögte ki nagy nehezen majd sarkon fordult és elrohant..  

Én ezt az egészet nem így képzeltem el. Mi volt ez a második csók? Az nem lehet, hogy Liam szerelmes belém. Ugye nem? Mert ha igen akkor vége van a barátságunk mivel számomra tényleg csak a barát szerepét tölti be. Nem érzek iránta az ég világon semmit. Én Louist szeretem. Semmit nem értek. Miért csókolt vissza ráadásul tiszta beleéléssel. Csak észre vettem volna ha legjobb barátom belém szeret. Ami persze nem történt meg még ! És remélem nem is fog. Ki tudja lehet csak én reagálom túl a dolgokat.

Viszont akkor is megérte mivel Louis arca minden pénzt megért. Legalább volt valami jó is dologban. Azt hiszem tisztáznunk kell a dolgokat Liammel.

•••

Másnap úgy gondoltam, hogy reggel suliba menet elmondom neki az egész sztorit és megmondom neki, hogy csak hülyeségből csókoltam meg.

De nem jött suliba. Sőt egész nap nem láttam. Majd megtudtam Harrytől, hogy lebetegedett amit eléggé furcsáltam. Akár hányszor beteg szokott lenni mindig felhív. Most meg semmi. Sőt mikor felhívtam az egyik szünetben nem vette fel a telefont.

Szar érzés volt. Tiszta magányos voltam egész nap ráadásul még lelkiismeret furdalásom is volt. Nem érdemelte meg , hogy kihasználjam. Igen valljuk be őszintén én tényleg kihasználtam.

Ám Liam napokkal később sem jött iskolába.

- Komolyan mi a baja?- tettem derekamra a kezem és kérdően ránéztem Harryre. Állítólag Ő beszélt vele. – Soha nem szokott ennyit hiányozni.

- Beteg. – válaszolta egyszerűen és csak azért se nézett rám ami idegesített.

- Konkrétabban? – húztam fel a szemöldököm.

- Ennyire hülye már te sem lehetsz Bev. – csapta be tiszta erőből a szekrényajtaját majd dühösen rám nézett. -  Te hogy éreznéd magad ha a legjobb barátoddal csókolóztál volna. – fakadt ki én pedig csak nagy szemeket meresztettem rá és nem tudtam megszólalni. Kerül engem. Miattam nem jár iskolába mert fél tőlem az ostobaságom miatt. – Ha annyira érdekel, hogy mi van vele menny el hozzá magad. – azzal elcsörtettet.

Még csak nem is beszélt velem kedvesen. Olyan volt mintha engem hibáztatott volna az miatt mert Liam beteg. Egyáltalán ha tényleg beteg mert van egy olyan érzésem, hogy nem az. Egyszerűen csak engem nem akar látni mert megharagudott rám amit meg is értek.

Világon a legostobább ötlet volt az, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoljam. Saját magamtól undorok.

Legalább ha lenne látszatja, de Louison semmit nem lehet észrevenni. Vagyis de. Mintha most meg Ő kerülne engem.

Ráadásul most már Harry is bunkó velem és megértem. Gyűlölöm magamat.

Azt hiszem itt az ideje, hogy elbeszélgessek a legjobb barátommal…

15

Szióóó! Nagyon szégyenlem magam mivel tegnap nem tettem fel részt :/ Remélem nem haragszotok rám és remélem nem okoztam csalódást, de egyszerűen nem volt időm. késő este jöttem haza akkor pedig már nem volt kedvem feltenni. Kárpótlásul itt a friss :D Komiiii

Alexis Johnson megcsalja Louis-t méghozzá Zayn Malikkal aki a legjobb barátja? Ez már nekem túl sok(k). Egyáltalán, hogy van bőr a pofájukon. Louis elmondta az összes titkát Zaynek, megbízik benne és csak Ő az egyetlen igaz barátja. Tudom mivel már elég sokat beszéltem vele ahhoz, hogy kiismerjem. Számít Rá és még főiskolára is vele akar menni.

Erre fő mi történik? Megfekteti a barátja barátnőjét az öltözőben. Nem, mondom van gyomra. Várjunk csak, de mi van akkor ha ez a viszony már régebb óta tart? Lehet, hogy nem most csinálták először, csak eddig senki nem látta meg őket.

Miért kell nekem ennyire kíváncsinak lennem? Egyszer már ez fog a sírba vinni, hogy olyan dolgokat tudok meg amiket nem kellene.

És Alexis? Ő nyavalygott Louisnak, hogy jöjjenek össze mert még mindig szereti. Ő ezt nevezi szerelemnek? Hát eléggé érdekes, mivel én ha valakit szeretek nem csalom meg a legjobb barátom barátjával.

Ez elképesztő. Amúgy mit keresek én még mindig itt és miért bámulom őket tátott szájjal? Talán a sokk miatt amit most kaptam.

- Bocsi, eltévesztettem az ajtót. – nyögtem ki nagy nehezen mikor végre meg tudtam szólalni. Még, hogy eltévesztettem az ajtót. Ennél sokkal jobbat is tudtam volna hazudni mivel ez elég átlátszó duma volt. De legalább megtette a hatását mivel gyorsan be tudtam csukni az ajtót és jó messze elsiettem az öltözőktől, nehogy esetleg még valamit meglássak.

•••

Teltek a napok és nekem csak az járt az eszembe, hogy mit csináljak. A szívem azt súgta, hogy azonnal keressem meg Louist és mondjam el neki, hogy Alexis megcsalja. De azt nem mondanám meg, hogy Zaynnel csak annyit, hogy megcsalja. Lehet el sem hinné mivel nagyon rajong érte, de az is lehet, hogy hinne nekem és az én vállamon sírná ki magát. Ami valljuk be nekem nagyon jól jönne. Talán még meg is köszönném Alexisnak, hogy titokban Zaynel hempereg.  Lehet ezáltal rendizni kezdenénk és végül összejönnénk és végre nem csak barátjaként tekintene rám.

Viszont az eszem azt súgta, hogy fogjam be. Arra is kell gondolnom, hogy mi van akkor ha ezáltal megutál. Lehetséges mivel lehet azt hinné, hogy csak kitaláltam. Tudja, hogy utálom Alexist és akár mikor képes lennék keresztbe tenni neki. Ez miatt akár még a barátságunk is tönkre menne és még hazugnak is tartana mivel barátnője tuti letagadná az egészet.

Legjobb lesz ha hallgatok és megpróbálom elfelejteni ezt az egészet. Mindenki jobban jár így. Vagy akár lehet, hogy Alexis már szakított is Louissal csak én nem tudok még róla. Lehet felvállalja azt,hogy Zayn Malik kell neki.

Péntek délután mikor véget ért a tanítás nyugodtan indultam el haza. Örömmel töltött el az a tudat, hogy jön a hétvége és nem kell néznem a Tripla A-s csajok undok képét.

- Beszélhetnénk négyszemközt? – kis híján eldobtam az összes könyvem mikor a szekrényem mellett megláttam a fekete hajú, beképzelt arcú Zayn Malik.

Meglepődtem, de rendesen mivel életemben nem beszéltem még vele, sőt eddig azt hittem, hogy még a létezésemről sem tud. Nagy szemeket meresztettem rá majd beraktam a könyveit a szekrénybe. Reménykedtem benne, hogy nem tőlem kérdezte mivel semmi kedvem nincs vele kettesben lennem. Ugyanis aki egyszer Zaynel elmegy valahova kettesben akkor az az ágyában köt ki. Én pedig nem pont vele akarom elveszíteni a szüzességem. Ráadásul még bűzlik is a cigitől.

Azért valljuk be őszintén az Adam’s gimiben Ő az egyetlen srác akinek illik ez a rosszfiús stílus.

- Velem?- mutattam önmagamra csodálkozva, közben pedig körül néztem, hogy van-e valaki még a folyosón rajtunk kívül. Szerencsétlenségemre a folyosó végén három tanár állt. – Mégis hol és miről?

- Tudod ha valaki négyszemközt akar veled beszélni akkor azt azért csinálja, hogy más ne hallja meg. – magyarázta mintha egy analfabétának beszélne. Ez azért lenéző volt egy kicsit. Mivel nagyon is jól tudom azt, hogy mi az a négyszemközt.

- Képzeld el, hogy tudom mi az a négyszemközt beszélgetés. – válaszoltam pont olyan hangnemben mint amit Ő használt. Ha Zayn Malik lenézhet engem akkor én is lenézhetem Őt.

- Oké akkor gyere utánam. – utasított majd intett egyet a fejével, hogy kövessem. Komolyan jó ötlet követni Zayn Malikot úgy, hogy nem tudom mire készül? Szerintem nem annyira. Most azt hiszem rendesen betojtam. Mi van akkor ha meg fog erőszakolni? Vagy leitat, droggal kínál vagy mit tudom én. Belőle ezt mind ki lehet nézni mivel nem egyszer volt már elzáráson.

Szótlanul róttuk a folyosókat majd bekanyarodtunk egy olyan helyre ami eddig nekem még szokatlan volt. Ajtók voltak egymás mellett és diákok nevei voltak ráírva kis táblákra. Mint valami nyilvántartás.

Minél tovább mentünk úgy vált nyilvánvalóvá számomra, hogy egy kollégiumban vagyunk. Nem is tudtam, hogy a sulinak van. Én azt hittem, hogy mindenki a városban lakik.

Végül pedig Zayn megállt egy kopottas ajtónál elő halászta hátizsákjából a kulcsát kinyitotta majd beinvitált.

Elég kicsi szoba volt, de így is a rendetlenség uralkodott. A fehér falból nem látszódott semmi mivel tele voltak ragasztgatva poszterekkel ami visszatükrözte a valódi énjét. Ebből rájöttem arra, hogy imádja a méregdrága autókat, az űrlényeket, zombikat és a modell agyatlan libákat.

A padlón ruhái szanaszét hevertek és kitépett papírok amiben felismertem az egyik matek könyv lapjait. Az íróasztalán egy kosárlabda pihent ami tele volt aláírásokkal.

Meglepetésemre egy elszívott cigi maradványait sem láttam, vagy alkoholos üveget.

Viszont ennél sokkal jobban érdekelt, hogy miért lakik Ő egy koleszben. Mindig is tudtam, hogy rossz a családi háttere, de hogy ennyire azt azért nem.

- Te koleszes vagy? – szögeztem neki a kérdést miközben Ő épp helyet csinált, hogy tudjak valahova leülni.

- Aham. – bólintott hanyagul majd lenyomott az ágyára magának pedig oda húzott egy széket, hogy pontosan tudjon leülni velem szembe.

- Erről eddig nem is tudtam. – törtem meg a csendet. Meg aztán már kezdett nagyon zavarni, hogy az arcomat bámulja amitől én teljesen elvörösödtem. De hát könyörgöm mégis csak Zayn ül velem szembe aki valljuk be őszintén nagyon jól néz ki.

- Senki nem tud róla…vagyis most már Te. – itt jellegzetesen rám nézett amit nem tudtam hova rakni úgy ahogy ezt a mondatát sem.

- Miről akarsz velem beszélni? – tértem inkább a lényegre mivel legszívesebben most rögtön elmentem volna innen. Zayn az újával kezdett el játszani és hosszú percekig csak játszott velük mintha késleltetni akarná a beszélgetést.

- Mostanában elég sokat beszélgetsz Tommoval. – mondta mire én értetlenül felhúztam a szemöldökömet. Úgy látszik Louis is mindent megoszt a legjobb barátjával mint én Liammel. Ennyit a titoktartásról és arról, hogy senki nem fog tudni a beszélgetésünkről.

- És?

- Fel nem tudom fogni, hogy eddig még miért nem szúrtál szemet nekem. – kezdett el gondolkozni. Majd tetőtől talpig végigmért közben pedig az állát simogatta mint a nagymenők a filmekből. – A suliból már az összes csajt megfektettem, csak téged nem pedig jól nézel ki. – unottan megforgattam a szemem, majd meghökkentem az utolsó mondat hallatán.

- Nem fektetted meg az összes csajt. – világosítottam fel a valós tényekkel. Ne reménykedjen olyanban ami nem igaz. – Olivia Phelps és Melody Twice tuti nem volt meg.

- Melody Twice? – kérdezett vissza majd fülig elvigyorodott. –Tavaly az év utolsó kosármeccse után a csaj totál be volt szíva én pedig holt részeg voltam szóval mindegy volt, hogy kivel csinálom csak csináljam valakivel. Szóval könnyű volt levennem a lábáról majd az ágyban kötöttünk ki. Mentségemre legyen nem volt magamnál szerencsére. Reggel pedig nagyot néztem mikor megláttam mellettem majd amilyen gyorsan csak tudtam elrohantam Ő pedig semmire nem emlékszik. – mesélte én pedig kis híján lefordultam az ágyról. Az a baj, hogy ezt el is hiszem neki.

- Egy görény vagy már bocs. –sziszegtem a fogaim között. – Én személy szerint undorodok tőled. – mondtam el a véleményemet Ő pedig csak tátott szájjal bámult. Úgy látszik eddig még senki nem beszélt róla így. Hát akkor ideje volt elkezdeni.

- Te vagy az egyetlen csaj a világon aki nem akarja megdugatni magát velem. – mondta elismerően én pedig csak nagyot néztem. – Ez tetszik. – bólogatott mosolyogva. – Bánom már, hogy eddig nem beszéltem veled. És ezt most nem azért mondom mert megláttál a legjobb haverom barátnőjével kefélni. – sütötte le a szemét szégyenlősen.

Gondolhattam volna, hogy ez van a dologban. Viszont félre ismertem. Igaz mindig a szexen jár az esze viszont el lehet vele beszélgetni.

- Nyugi nem mondom el Louisnak. – nyugtattam meg, Zayn szemei pedig felcsillantak. – Nem is akartam, pedig megtehettem volna mivel utálom Alexist.

- Az egy ribanc. Le se szarja, hogy van pasija. Fűvel fával megcsalja.

- Te mégis hagytad magad. – mondtam egy bujkáló mosollyal.

- Fő szabály : Ha egy lány önként megadja magát soha nem utasítod vissza. – magyarázta olyan bájos mosollyal mire én csak hatalmasat sóhajtottam. Majd hirtelen csöndben maradt és lehajtotta a fejét. – Figyelj örülnék neki ha senkinek nem mondanád el, hogy koleszben lakok. Csak Louis tud róla meg az igazgató. – hangja komoly volt amin meglepődtem. Miért ilyen fontos ez neki?

- Rendben van, megígérem. – bólintottam majd felálltam és magára hagytam.

•••

- Fogalmam sincs, hogy mit eszel annyira Alexis Johnsonon. – a tornaterem előtt beszélgettem Louissal. Nem mondtam el neki, hogy megcsalja csak próbáltam felnyitni a szemét. – Hisz még gondolkozni sem tud. Csak a ruhákhoz ért.

-  Ezek mind felesleges dolgok. – vont vállat majd megigazította a sapkáját olyan dögösen amitől én totál olvadtam.

- Nem,ezek fontos dolgok. – ellenkeztem. – Gondolj bele, lehet még számolni sem tud, vagy rendesen olvasni.

- Jaj Ly néha olyan kis naiv vagy. – csóválta meg a fejét majd megsimította az arcomat. – Mióta érdekel egy pasit az ész? Soha.

- Igen mert a farkatokkal gondolkoztok. –motyogtam az orrom alatt mire Ő hangosan felnevetett.

- Aranyos vagy, de tényleg. Pont ezért bírlak annyira. – küldött felém egy szívdöglesztő mosolyt. – Te még soha nem csókolóztál Alexissal. Ó anyám azt ha egyszer kipróbálnád nem tudnál betelni vele, de komolyan. – kis híján felfordult a gyomrom mikor arról beszélt milyen Alexissel csókolózni. Ahogy észrevettem nagyon élvezni.

- Szóval akkor akár mi történik, Te szeretni fogod. – sóhajtottam fel szomorúan.

- Ki mondta az, hogy én szerelmes vagyok bele? – nézett rám kérdően mire az én szívem hatalmasat dobbant. Nem szereti, de akkor minek van vele? – Jó csaj meg minden, de nem érzek iránta semmit.

- Akkor minek jársz vele? – kérdeztem csodálkozva mire Louis tanácstalanul vállat vont. Azt hiszem totál elvesztettem a fonalat. Járnak, szeret vele csókolózni amit élvez is, viszont nem szerelmes belé.

- Alexis a legmenőbb csaj a gimiben és egyben leggazdagabb is. Ő elvisz olyan bulikba ahova nem engednének be. Az apja még a Sport Akadémiára is szó nélkül be tud íratni mivel a lányával járok. – ismerte be. Szóval Alexis megfenyegette és olyan dolgokat ígért neki amit maga nem tudna megvalósítani. A kis mocsok.

- És mi van az érzéseiddel? – tört ki belőlem egyszerűen. – Kényszerít arra, hogy járj vele amikor Te nem is akarsz a barátja lenni.

- Te ezt nem értheted… - fojtotta belém a szót.

- Igazad van nem érthetem, mivel szerintem nem érdekel, hogy én mit csinálok. – azzal elcsörtettem és hatalmasokat nyeltem nehogy elbőgjem magam. Hallottam ahogy utánam szól, de nem fordultam vissza.

Csak egy dolog járt az eszembe méghozzá az, hogy tegyem Louis Tomlinsot féltékennyé…

14

Sziaasztook! Itt a napi friss rész remélem örültök és köszön a komikat. Amikire még mindig nem voltam képes válaszolni :/ Na mindegy majd bepótolom. Egyébként a blog ismét kapott egy díjat amit már ki is raktam és nagyon szépen köszönöm :D Komiiii

November

Őszintén megmondva soha nem gondoltam volna arra, hogy ha lesz még egy húgom imádni fogom. Mica-t nem lehet nem szeretni akár mit csinál mindenhogy cuki. Pedig anyáék nagy bánatára a szakasztott másom. Egész éjjel ordít és rettentő akaratok, pedig még csak néhány hetes. Mégis mindenki szereti és akár mit megcsinálunk neki.

- Tisztára olyan mint Te. – Liam képes volt órák hosszat tartogatni és gyönyörködni benne. Mica pedig már most imádta. Akár hányszor megláttam Liamet elmosolyodott és ha nem fogta meg rögtön elkezdett sírni.

Tényleg édesek voltak együtt ráadásul rettentően illett a kezébe. Az volt a legjobb amikor még énekelt is neki. Egyik szövegnek sem volt értelme viszont vicces volt.

- Mit szólnál ha elvinnénk sétálni?- jutott az eszembe és kérdően rájuk néztem. Liam boldogan bólintott majd szóltunk anyának, hogy öltöztesse fel Micat, majd amikor készen lettünk bele ültette a kocsijába.

Igaz November közepe volt viszont kellemes volt sétálni. Általában mindig a közeli parkot vettük irányba majd ott leültünk egy padra és beszélgettünk semmiségekről.

Most is így volt. Lassan sétáltunk majd leült a szokásos helyünkre és arról kezdtünk el beszélgetni, hogy mikor fogunk megint együtt tanulni. Mivel, hogy nagyon jól megírtam a németet Neki köszönhetően. Ha így folytatom még én is zseni leszek belőle. Amúgy szerintem az nem fog bekövetkezni.

- Ezt nem hiszem el. – ijedten kaptuk fel a fejünket és pillantottunk fel a közeledő lányra. Fekete haja volt, szemüveget viselt és eléggé kövérkés volt. Volt egy nagy gyanúm, hogy ki Ő de remélem, hogy nem lesz igazam.

- Ugye csak káprázik a szemem és nem Jenny Rush-t látom. – suttogta halkan Liam én pedig nem tudtam megszólalni.

Jenny Rush általános iskolában volt az osztálytársunk és London legidegesítőbb lakosa volt. Még Stella Jonesnál is idegesítőbb.

Oké most gondolom egy mániás csajnak gondoltok aki mindenkit lemond, de ha ismernétek Jenny Rust ti is ezen a véleményen lennétek.

Már a hangja is idegesítő mivel olyan mintha lenyelt volna egy gumikacsát ami sípol. Ráadásul miközben beszél állandóan mozgassa a kezét össze-vissza. Sokszor nem lehet érteni amit mond a fogszabályzója miatt. És még ha nem lenne elég még köpköd is a nyáljával. 

Két évig volt csak az osztálytársunk, de elég volt belőle. Szerintetek az ép eszű ember aki meg próbálja megmászni a Big Bent csak azért, hogy megnézze ott fenn milyen az idő? Mert szerintem nem az. Ráadásul folyton velem akart játszani és minden nap megkérdezte, hogy nem-e megyek el hozzájuk. Rendesen már menekültem előle mikor megláttam. Az órák alatt pedig folyton beszélt és alig akarta szóhoz jutni a tanárokat.

Végül pedig elköltöztek mindenki nagy örömére. De, hogy hova a mai napig senki nem tudja és szerintem nem is nagyon érdekel senkit sem. Viszont most megint itt van és jóval nagyobb mint akkor volt ráadásul már izmai is vannak.

És még mindig megismer minket. Kell ennél rosszabb? Igen ha felétek közelít és beszélgetni akar. – Liam Payne és Beverly Martinez az örök barátok. – indult el felénk és szokás szerint mutogatott. Semmit nem változott, vagyis de. Már nincs fogszabályzója helyette van egy ocsmány szemüvege amiben fekete szemei kétszer akkorának tűnnek.

- Ööö hello Jenny. – nyögtem ki nagy nehezen, Liam pedig gyilkos tekintettel rám nézett. Tudni kell Liam még nálam jobban is utálja mivel egyszer Jenny ráült a vadonatúj versenyautó játékára ami darabokra törött a teste alatt. Nem csoda mivel már akkor nagy darab lány volt. Liam pedig nem tudta neki megbocsájtani mivel a kedvenc játéka volt amit szülei csak nagy nehezen vettek meg neki ráadásul még a zsebpénzét is ráköltötte. – Régen láttunk errefele. – én nem vagyok normális, hogy beszélgetek vele.

- Ó, pontosan 4 éve, 6 hónapja és 15 napja. – sorolta majd leült Liam és én közém. A fiút sokként érte a dolog és tisztára elhúzódzkodott a pad végére nehogy véletlenül a lányhoz kelljen érnie.

- Hosszú idő. És mi történt veled az évek alatt mivel nem sok mindent lehetett hallani rólad. – közben pedig imádkoztam, hogy Mica ébredjen fel és kezdjen el sírni mivel akkor rá tudom fogni, hogy haza kell mennünk. De drága hugicámnak eszében sem volt felkelni. Gondolkoztam rajta, hogy kiveszem a szájából a cumiját mert akkor mindig elkezd bömbölni, viszont azt még Jenny is észre venné.

- Romániába költöztem a szüleimmel és már hosszú éve új állatok felkutatásával foglalkozunk. – Liam hangosan felhorkantott amiben egyet értettem vele. Mégis milyen állatokat kutatnak fel? Látszik, hogy még mindig olyan fura mint régen volt. – Mind ezek mellett a földöntúli dolgokat is kutatjuk. – most komolyan kell erre válaszolnom?

- Szóval rájöttél arra, hogy milyen űrlénytől származol? – szólalt meg vigyorogva Liam is, Jenny pedig rosszállóan ránézett.

- Még mindig olyan vicces vagy mint régen voltál. – válaszolta jókedvűen Jenny. Jelét sem mutatta annak, hogy megbántották volna Liam szavai. Pedig szerintem annak szánta.

- Te pedig még mindig olyan ütődött vagy mint…

- És mit keresel megint Londonban? – szóltam gyorsan közbe nehogy esélye legyen Liamnek befejezni a mondatát. Semmi kedvem nem volt megint a veszekedésüket hallgatni.

- Meghalt az egyik rokonom. – horgasztotta le szomorúan a fejét én pedig sajnálkozva megütögettem kemény, izmos vállát. Ezt a gesztusomat Liam is láttam ugyanis undorodva elhúzta a száját. – És veletek mi van? Gyönyörű kisbaba. – nézett bele a kocsiba ahol Mica még mindig békésen aludt. – Mindig is tudtam, hogy Ti egyszer egy párt fogtok alkotni. De nem korai még a baba? Gondolom véletlenül jött össze, de hát ez van nem igaz?- hirtelen köpni- nyelni nem tudtam és éreztem, hogy fülig elvörösödök. Még, hogy én és Liam. Egyáltalán hogyan juthatott az eszébe, hogy a közös gyerekünk legyen.

- Tessék? – kerekedett el a szemem és próbáltam nyugodt maradni. – Ezt meg miből gondoltad?

Jessy töprengő arcot vágott majd hanyagul vállat vont. – Miért nem igaz ?

- Hát nagyon nem. – vágta rá Liam és lenézően ránézett a lányra. – Ugyanis én és Bev soha nem…jártunk. – érdekes módon az utolsó mondatánál a cipőjét kezdte el kémlelni és rettentő halkan mondta.

- Így igaz mivel csak barátok vagyunk. – bólogattam hevesen nehogy még ennél is jobban félre értse a helyzetet. Azt hiszem most már biztos lehetek benne, hogy még mindig ugyan az a fura csaj maradt mint volt. – És ő a húgom. – böktem a kocsiban alvó Micára.

- Oké értettem, csak Ti annyira össze illetek és simán ki tudtam nézni belőletek, hogy összejöttetek. – lovagolt még mindig a témán én pedig már kezdtem nagyon hülyén érezni magam. Eddig még soha senki nem beszélt így rólam és Liamról. Igaz sokan hitték már azt, hogy járunk, de azt még senki nem mondta, hogy összeillünk. Mondjuk nem értem pontosan mire gondolt. Egyébként én még ilyenre rá sem gondoltam. Liam nekem örökké a legjobb barátom volt, soha nem tudtam úgy ránézni mint egy pasira akivel szívesen járnák. Ő csak Liam és kész! Semmi több, mit nem lehet ezen felfogni? – Most gondolom utáltok amiért ilyet mertem gondolni. – szólalt meg csendesen bűnbánóan.

- Téged mikor nem utáltunk ? – szögezte neki a kérdést kicsit sem kedvesen Liam.

- Neked meg mi bajod van állandóan velem? Soha nem bántottalak és mindig normálisan beszéltem veled. – fakadt ki Jenny és komoran ránézett a srácra aki csak fújtatott mint egy kismacska. Őszintén megmondva Liam sok ideig tűr és csak nagy sokára fakad ki. Nem is értem, hogy Jennyvel miért ilyen ellenszenves. Lehetet, hogy Ő már túl sok neki.

- Tönkre tetted a játékautómat. – válaszolta és összekulcsolta a kezét a melle alatt és tüntetőleg nem nézett rá a lányra. Gondolhattam volna, hogy még mindig ez áll a dolog mögött.

- Nagydolog. – forgatta meg a szemeit Jenny. – Már ezer éve történt, meg amúgy is véletlen volt.

- Te azt véletlennek nevezed, hogy ráültél egy olyan autóra ami még csak kicsi sem volt? – nézett rá és látszott az arcán, hogy még mindig fáj vissza gondolnia.

- Nem vettem észre. – húzta fel az orrát én pedig csak a fejem kapkodtam.

- Persze, hogy nem mivel akkor feneked volt. – motyogta az orra alatt Liam, de persze Jenny meghallotta és sértődötten végig mérte. – Darabokra törted a legjobb autóm!

- Tedd túl magad rajta. – tanácsolta egyszerűen Jenny és kicsit sem bánta a történteket. Szerintem azért bocsánatot kérhetett volna tőle.  Liamnek az is elég lett volna. De ahogy elnéztem Jennyt esze ágában sem volt bocsánatot kérni. Sőt inkább élvezte a helyzetet, hogy veszekedhet.

- Ráment az összes zsebpénzem és miattad nem maradt látszatja.

- Gyerekek voltunk még. – ha még öt percig el kell hallgatnom én esküszöm kifutok a világból. – Mit akarsz? Vegyek helyette újat vagy mi?

- Csak kérj bocsánatot és húzz vissza Romániába. – emelte fel a hangját Liam majd felállt és nagy meglepetésemre a kocsival együtt elindult haza felé. Még csak vissza sem nézett, pedig az én húgom kocsiját tolta.

Sajnálkozva bocsánatot kértem Jennytől majd utánuk szaladtam. Liam még csak meg sem állt. Mondjuk nagyon aranyos volt ahogy a kocsit tolta. Tisztára mintha a saját gyereke lenne.

- Ez azért nem volt szép amit Jennyvel csináltál. – mondtam halkan mikor utolértem, Liam pedig csak felhorkantott.

- Még Őt véded? – húzta fel a szemöldökét. – Ez a csaj nem normális és soha nem is volt és nem is lesz.

- Jó nem azt mondom, hogy imádok vele dumálni, de azért durva dolgokat vágtál a fejéhez. – akár mit csinál most akkor is nekem van igazam.

- Leszarom. – vont vállat és jelét sem mutatta a megbánásnak. – Megérdemelte.

Karácsonyig még van egy hónap, de a tanárok már most aggódnak az miatt, hogy nem lesz időnk javítani mivel mindjárt itt a félév ráadásul még téli szünet is lesz. Ez pedig engem nagy boldogsággal tölt el. Két hét iskola nélkül, de még egy hónap szenvedés.

Szinte az összes kosár edzés után meg szokom várni a srácokat, mivel ilyenkor van esélyem egy kicsit Louissal is beszélni. Sokszor olyan furcsa, mintha mondani akarna valamit csak nem tudja hol kezdje.

Egy péntek délután jóval az edzés után érkeztem és csalódottan néztem körül, hogy már senki nincs a teremben. Gondoltam megvárom Harryéket az öltözők előtt. Sietős szedtem a lábaimat, nehogy itt hagyjanak engem.

Mikor az öltözőkhöz értem hallottam, hogy hangok szűrődnek ki onnan. De nem beszélgetés hanem annál sokkal undorítóbb dolog. És még, hogy ki a ribanc aki a tornateremben csinálja.

Nem is én lettem volna ha nem indulok el az ajtó felé, de mikor oda értem véletlenül elakadtam és bedőltem az ajtón majd nem mindennapi dolog tárult a szemem elé.

Alexis Johnson és Zayn Malik éppen az egyik padon voltak egymással elfoglalva és mind ketten meztelenek voltak. De mikor észre vettek holt sápadttá váltak el és csak bámultak rám mintha szellemet láttak volna…

13

Sziamiaaaa! Azt hittem hogyha naponta fogok felrakni részeket akkor alig fogok komikat kapni. Ezek szerint tévedtem mivel rengeteget kapok...és nem kell aggódni miattam és a tanulás miatt ugyanis én már jó előre megírtam a részeket így csak fel kell raknom őket :D Komikkk

Vörös, feldagadt kisírt szemekkel kopogtattam be Liamék házába már jóval sötétedés után. Egész idáig csak sétáltam és bőgtem. Fogalmam sincs, hogy mi lesz most. Haza semmi kép nem megyek, pedig már anya és apa is hívott de én direkt nem vettem fel. Biztos bocsánatot akarnak kérni és meg akarnak azzal etetni, hogy sajnálják és mennyek haza. Abból pedig nem esznek. Gondolkodjanak el magukról és arról, hogy mit akarnak. Eddig még életemben nem voltam ennyire magam alatt mint most. Mondjuk mindig is tudtam, hogy a szüleimnek nem vagy tökéletes, de azt soha nem hittem volna, hogy a saját anyám fogja majd azt mondani, hogy egy ribanc vagyok.

Kitöröltem a szemeimből a könnyeket és úgy vártam, hogy valaki ajtót nyisson. Nem kellett sokat a sötétben várakoznom mivel néhány pillanat múlva nyitódott az ajtó és megjelent előttem Liam.

Az egész arca tejszínhabos volt és még mindig a szájába tömte azt, de mikor észrevett elvette a szája elől és ijedten nézett rám.

- Bev mi…- nem engedtem befejezni neki a mondatot mert megöleltem közben pedig a mellkasába fúrtam a fejem és ott sírtam tovább. Fogalmam sincs, hogy miért csináltam ezt, de azt biztos, hogy jó volt. Megnyugvással töltött el ahogyan hallottam szívének dobogását és beszippanthattam az illatát. Közben pedig a hátamat simogatta.

Percekig csak állt ott majd elhúzódott tőlem. – Gyere a szobámba. – mondta majd megfogta a kezem és elkezdett felfelé húzni a szobájába. Az egész házban csend uralkodott amiből azt vettem le, hogy maga van otthon. Mondjuk most örültem neki mert így nem kellett magyarázkodnom a szüleinek, hogy mit keresek itt ilyen késői órákban.

Mikor felértünk az ágyához vezetett és mind ketten leültünk rá.

- Mi történt? – nézett rám aggódva én belőlem pedig újra előtört a sírás és dadogva elbeszéltem neki a történteket amit Ő csendben hallgatott végig. Majd mikor a végére értem újra magához húzott és megölelt. Jól esett most a törődése.

Egész éjjel csak nyugtatott.

- Kérdezhetek valamit? – emeltem feljebb a fejem a párnáról majd Ő kíváncsian rám emelte a tekintetét. Egymás mellett feküdtünk és csendben a plafont bámultuk. – Miért kezdtél Te el velem barátkozni?

Ez a kérdés mindig is az agyamban motoszkált. Ép eszű ember nem barátkozna velem sőt nem a legjobb barátjának nyilvánítana. Hisz én egy átok csapás vagyok. Mindig mindent elszúrok, az iskola ribanca vagyok és egy olyan srácba vagyok bele esve aki a világon semmit nem akar tőlem csak barátkozni, de még abban sem vagyok biztos. A szüleim felelőtlennek tartanak a rokonaim hónapokig idegbajosak mikor tudják, hogy megyek hozzájuk a tanáraimnak pedig nincs más vágyuk csak az, hogy megbuktathassanak. A húgom parancsol nekem és nem én neki, Olivia csak azért barátkozik velem-ha lehet annak mondani ami kettőnk között van- mert rajtam kívül más senki nem áll szóba vele.

Akkor Liamnek miért én kellek? Hisz ott van Harry aki fiú és nem lány ráadásul ha akarná még a menőkkel is lóghatna mivel a kosárcsapat tagja. Igaz az ég világon semmi nem érdekli, de akkor is mindenki szereti mert vicces és jó fej. Tökéletesen meglennének ketten vagyis hárman mivel Niall is a haverjuk lett. Nem kéne a Tripla A-s csajok szívatását hallgatni amit miattam kell mivel én borítottam be Alexis felsőjét. Arany élete lehetne az Adam’sben és nem hallgathatná naponta az, hogy hol kefélt velem.

Egyszerűen nem értem. Komolyan. Kinek kellene már ilyen barát aki maga az Isten csapása.

Halkan felkuncogott én pedig kérdően néztem rá. Mogyoróbarna szemeit rám emelte majd elsimított egy tincset az arcomból.

- Nem tudom. – szólalt meg végül és csak néztük egymást.

- Egy örök vesztes vagyok. – sóhajtottam fel csüggedten. – Mindig mindent elszúrok ráadásul még idegesítő is vagyok. – egy újabb könnycsepp amit gyorsan letöröltem.

- Nem tudom, de az volt életem legjobb döntése. – válaszolta én pedig csodálkozva rá néztem. Azért jól estek a szavai még ha nagyon magam alatt is voltam. – Engem nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólad. Szerintem te vagy a világon a legjobb fej csaj. És nem vagy idegesítő. – mondta mosolyogva.

- Komolyan?

- A legkomolyabban. – bólintott magabiztosan. Több szó nem esett köztünk mivel már elég késő volt viszont jobb kedvem lett, de nagyon. Liam mindig fel tudott vidítani. Akár milyen rossz dolog történik, Ő akkor is próbál valami megnyugtatót mondani.

Reggel kipihenten ébredtem, de rögtön a szüleimre gondoltam. Van egy olyan érzésem, hogy ma haza kell mennem. Hisz örök éltemben nem maradhatok Liam szobájában pedig jó lenne. A mellettem szuszogó srác rögtön kinyitotta a szemét mikor megérezte, hogy megmozdulok. Mosolyra húzódott a szám mikor kócos hajára néztem és ez a helyzet kölcsönös volt mivel a szája sarkában megjelent egy bujkáló mosoly. Hát igen reggelente sajnos nem vagyok a legjobb formában.

- Beverly ma reggel beszéltem a szüleiddel. – mikor beléptem Liammel a konyhába Mrs. Payne rögtön ezzel állított nekem. Nyilvánvaló volt a szüleim számára, hogy hol aludtam. Még csak aggódniuk sem kellett miattam.

- És? – kérdeztem egyszerűen. Igazából  nem nagyon tudtak érdekelni.

Mrs.Payne csak megcsóválta a fejét majd lenyomott egy székre és megpakolta az asztalt étellel. Fájó szívvel hallgattam ahogy Liammel és Nicolaval beszél. Náluk olyan családias volt a hangulat és tényleg érdekelte, hogy mi van a gyerekeivel. Semmi veszekedés, kiabálás lemondás.

- Jé hát Te itt aludtál? – jelent meg Ruth is és levágódott mellém majd elkezdett egy almát enni. Ő volt a legidősebb és ő volt az akit a legkevesebbszer láttam mivel mindig edzésekre meg sport táborokba járt. És Ő volt az akihez Liamet mindig hasonlították. – Nem is tudtam róla.

- Nem, mivel késő este jött amikor Te már aludtál. – Nicola hangja bosszúsan csengett és dühös pillantásokat küldött nővére felé. Tudni illik a két lány egy szobában aludt és ez miatt mindig civakodtak. Ruth általában fáradtan jött haza minden este ezért korán lefeküdt míg Nicola az éjszakai emberek csoportját népesítette. Mikor Tv-t akart volna nézni Ruth lekapcsolta mivel zavarta, ha zenét akart hallgatni kiküldte a szobából. Ezért Nicola rengetegszer aludt öccse szobájában a padlón. – Egyébként minden rendben?- szögezte nekem a kérdést és barátságosan rám nézett.

- Persze. – bólogattam megnyugtatás képen pedig belülről nem ezt éreztem.

- Hidd el anyukád nem gondolta komolyan amit mondott. – nézett rám kedvesen Mrs.Payne majd leült velem szembe egy székre. – Figyelemmel kell lenned az állapotára is. Hamaros szülni fog…

- És utána még ennyit sem fog velem törődni. – motyogtam az orrom alatt. Nem érdekel ki mit gondol szerintem úgyis ez fog történni. Hisz most is minden Sam körül forog.

- Egyébként hamarosan itt lesz. – tette még hozzá én pedig kis híján félre nyeltem. Mindenre számítottam csak arra nem, hogy utánam jön. Egyáltalán minek jön ide? Hisz tudja nagyon jól, hogy semmi bajom nem lesz meg amúgy is most tiszta kedves lesz velem, mert tudja, hogy megbántott.

Lehorgasztottam a fejem és úgy folytattam tovább a reggelimet. Nem akartam haza menni. Itt mindenki olyan kedves velem és szeretnek.

- De ez nem azt jelenti, hogy haza kell menned, hisz hétvége van nyugodtan maradhatsz. – nézett rám mosolyogva Ruth én pedig küldtem felé egy fancsali mosolyt. –Meg aztán szerintem Liam is örülne neki. – kacsintott egyet öccse felé aki ebben a pillanatban teljesen elvörösödött és lecsúszott a székében így csak a feje látszódott.. Nicola pedig felháborodva nézett nővérére majd sejtelmesen rá nézett, Ruth pedig csak vállat vont. Oké ezt most nem értem, de mindegy.

- Inkább nem mondok semmit. – tért vissza Liam normális színe majd felállt én pedig követtem a példáját majd elindultunk fel a szobájában. Mondjuk tényleg kíváncsi lennék, hogy Ruth mire gondolt mivel úgy nézett ki csak Nicola tudja.

Alig fél óra múlva azonban Mrs.Payne szava beigazolódott. Liam és én a matek házit csináltuk mikor kopogtattak az ajtón és megjelent teljes életnagyságban az anyám. Viszont nem úgy ahogy tegnap este láttam. Sápadt volt az arca pedig teljesen hófehér és nehezére esett neki a járás.

- Öh asszem lemegyek. – nézett rá anyámra Liam majd gyorsan kicsörtetett a saját szobájából. Én tüntetőleg vissza fordultam a füzetem felé, de néhány másodperc múlva anya leült Liam székére és csak nézett.

Lelkiismeret furdalásom volt amiért így néz ki, hiszen már csak hetek válasszák el a szüléstől. Mi van akkor ha miattam fog hamarabb megszülni és valami baj lesz a babával? Azt nem élném túl.

- Kicsim én elhiszem, hogy most nagyon gyűlölsz amit meg értek mivel megérdemlem. – kezdte el mondani vékonykás hangján. Rá néztem és észrevettem, hogy a könnyeivel küszköd. – Semmi jogom nem volt úgy beszélni veled. A világon nekem kéne lennem a legboldogabbnak amiért ilyen tökéletes lányom van. De tegnap mikor megláttalak hirtelen azok a lányok jutottak az eszembe akiket az utcán szokok látni terhesen. – egy könnycsepp gördült le az arcán. Megértem, hisz rengetek olyan lány van a mai világban akik nem gondolkoznak. Viszont én nem vagyok olyan. – Én nem akarok rosszat neked, sem az apád csak féltünk a szenvedéstől.

- Mégis mindig veszekszel velem és soha semmi nem felel meg amit én csinálok. – szólalt meg keményen.

- Jaj dehogyisnem. Attól még hogy nem mondjuk el naponta. De büszkék vagyunk rád. – válaszolta mosolyogva az én szemeim pedig felcsillantak. Eddig még soha nem mondta azt, hogy büszke rám. Ráadásul most még el is hiszem neki mivel látszik rajta, hogy komolyan beszél. – Mindig azok voltunk. Még ha vannak kisebb hibáid, de akkor is szeretünk. Tegnap pedig elborult az agyam. Egyszerűen már nem tudom kordában tartani az érzéseimet. Ma apádnak el kellett vinnie Samet a nagyihoz mivel szobafogságra ítéltem az miatt mert a folyosó közepén hagyta a zokniját. – mesélte én pedig magamban felkuncogtam. Hát igen anya már csak ilyen ha terhes. Igazából nem is gyűlölöm, csak mérges voltam rám. Végül pedig megöleltem ő pedig még mindig bőgött.

Végül aztán még Liaméknél maradtam mivel megbeszéltük Niallel és Harryvel, hogy elmegyünk valahová. Szombat volt szóval ez már nálunk hagyomány volt. Sokkal jobb kedvem volt, hogy kibékültem az anyámmal.

Mivel eléggé hideg volt már így Október vége felé ezért úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk a Starbuckshoz ami már a törzshelyünké vált. Nem hiába hisz itt adják a legfinomabb forró csokit.

Ám amikor a városközpontban voltunk megszólalt a telefonom és meghallottam apa ideges hangját.

- Beverly az anyádnál megindult a szülés. – és azzal lecsapta a telefont én pedig csak magam elé bámulva próbáltam feldolgozni a hallottakat. Erre még cseppet sem voltam felkészülve. Hisz még hetek voltak hátra.

- Anya szül. – néztem rá rémülten Liamre aki épp olyan tanácstalan arcot vágott mint én. – Be kell mennünk a kórházba. – tettem még, hozzá Ő pedig csodálkozva nézett.

- Mennünk? – ismételte meg a kérdésemet. – Te azt akarod, hogy veled mennyek? – nyelt egy nagyot én pedig csak bólogattam.

- Még szép. – vágtam rá majd karon ragadtam és elkezdtem húzni az ellenkező irányba ahol a kórház volt. Még szerencse, hogy nem volt messze így nem kellett sokat gyalogolni.

Mikor oda értünk Sammel találtam szembe magam aki egymagában ült egy széken duzzogva.

- Apa nem engedett be. – mondta én pedig vigyorogva leültem mellé majd Liam is aki még mindig nem fogta fel, hogy mit keres itt. – Pedig már rengeteg olvastam arról, hogy hogyan zajlik egy szülés. – végem volt, de komolyan. Szerintem a világon csak nekem van ilyen húgom.

Bő egy óra után aztán kivágódott az ajtó és megjelent a vigyorgó apám. Szóval megszületett. Intett egyet a fejével, hogy kövessük majd bevezetett a szobába ahol anya feküdt. Teljesen kimerült volt viszont a kezében ott aludt a baba. Olyan apró volt, hogy szinte alig lehetett észre venni a kezében.

- Bemutatom Micaela Martinezt. – mondta könnyes szemmel anya és mindenki köré állt, hogy közelebbről megnézhessük.

Gyönyörű baba volt. Haja alig volt, de ami látszott az is szőkén virított. Amikor pedig rám emelte a szemeit meghökkentem mivel ugyan olyan színű volt mint az enyém, zöld.

Képes lettem volna megzabálni. A mellettem álló Liam még csak pislogni sem mertem , csak mosolyogva nézte. Tényleg meghitt pillanat volt hála a kishúgomnak…